Simonyi Kitty

1983-ban születtem Debrecenben. A táncos pályafutásomat 3 éves koromban kezdtem, Vollay Enikő balettmesternél, ahol a klasszikus balett és a ritmikus gimnasztika technikáit sajátítottam el. 1992-ben kezdtem el versenyezni ritmikus gimnasztikában, és show táncban egyszerre az Attitude színeiben. Éveken keresztül Németországban edzőtáboroztam, és cserediák is voltam a mommenheimi ritmikus gimnasztika csapatnál nyaranta. Az ritmikus gimnasztikát 1999-ben hagytam abba, a show tánchoz pedig 2004-ben, majd 2007-ben egy formáció erejéig még visszatértem. Show duó, csoport és formáció kategóriákban versenyeztem. Többszörös magyar válogatott táncos vagyok.

2002-2005-ig oszlopos tagja voltam a debreceni Koré Company mozgásművészeti társulatnak, amellyel külföldi fesztiválokra jártunk fellépni. Ezt követően bő egy évig a debreceni Zenetheátrum színpadán csillogtattam meg a színészi és táncosi tudásomat. Érettségit követően kezdtem el tanítani Berettyóújfaluban, a következő évben már Biharkeresztesen is, akkor még az Abigél Művészeti Iskola és Vollay Enikő égisze alatt, és 2008 óta Debrecenben is van csoportom. 2007 őszén megalakítottam a saját egyesületemet a Piruett Tánc Stúdiót.

Tanulmányaim:

  • 2005-ben MRGSZ ritmikus gimnasztika edzői képesítés
  • 2002-2007 Debreceni Egyetem szociálpolitika szak
  • 2005-2009 Magyar Táncművészeti Főiskola társastánc- divattánc pedagógus szak
  • 2017-2020 Debreceni Egyetem sport és rekreáció szervező szak

A Magyar Divat és Sporttánc Szövetség pontozóbírója vagyok 2008 óta, 2014-2015-ben a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség elnökségi tagja voltam, és a show, modern, jazz kategóriák felelőse.

Évek óta meghívott tanárként vendégeskedek több táncegyesületnél szerte az országban.

Kitüntetéseim:

  • 2011-ben nívódíjas táncpedagógus kitüntetést kaptam a Magyar Divat és Sporttánc Szövetségtől
  • 2012-ben megkaptam a második nívódíjamat a Magyar Divat és Sporttánc Szövetségtől, a Szinkronban c. koreográfia nemzetközi eredményéért. A csoport tagjai pedig Érdemes Sporttáncos kitüntetést kaptak.
  • 2013-ban a junior disco duo nemzetközi döntős helyezésért táncpedagógusi Nívó Díjat kaptam a Magyar Divat és Sporttánc Szövetségtől
  • 2014-ben a negyedik nívódíjamat vehettem át a Magyar Divat és Sporttánc Szövetségtől
  • 2015-ben megkaptam a Sporttáncok Mestere címet az MDSSZ Szövetségtő
  • 2016-ban megkapta az egyesület Kabos Endre díjat Berettyóújfalu Város Sportjáért.
  • 2017-ben elnyertem az Év KOREOGRÁFUSA díjat, és a LEGEREDMÉNYESEBB Tánciskola címet. 2017-ben nagyszabású jubileumi gálával ünnepeltük a 10. évfordulónkat.
  • 2018-ban elnyertem az Év KOREOGRÁFUSA díjat, az egyik szólómért koreográfusi különdíjat kaptam és megnyertem a LEGEREDMÉNYESEBB Tánciskola címet.
  • 2019-ben elnyertem az Év KOREOGRÁFUSA díjat, az egyik szólómért koreográfusi különdíjat kaptam és megnyertem a LEGEREDMÉNYESEBB Tánciskola címet.