Üdv mindenkinek!

Tóth Andrea vagyok, 1991-ben születettem Debrecenben. Édesanyám testnevelő tanár, ezért mindig is fontos volt a családunkban a mozgás és a sport.

Neki köszönhetem, hogy egész korán, iskolai éveim megkezdése előtt, 5 évesen, beíratott Vollay Enikőhöz, ahol ritmikus gimnasztikát tanulhattam. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy RG versenyeken, többek közt diákolimpiákon is részt vehettem.

Ezután jött az életembe a show tánc. A műfaj összetettsége megkívánta, hogy balett és alapszíntű akrobatika tudást is szerezzek. Ebben a műfajban is folyamatos versenyekre jártunk, de a paletta a rengeteg hazai verseny mellett, a nemzetközi megmérettetésekkel is kibővült. Úgy érzem az itt szerzett élmények voltak a legmeghatározóbbak számomra, ekkor döntöttem el, hogy a tánc mindig az életem része kell, hogy legyen.

Versenyzői pályafutásom során, arra vagyok a legbüszkébb, hogy már a Piruett Tánc Stúdió színeiben indulva, Érdemes Sporttáncos kitűntetést szereztem 2010-ben.

Egyetemi éveim alatt szakítottam a versenyzéssel és új területeken próbáltam ki magam, amikor jelentkeztem táncosnak a Csokonai Nemzeti Színház egyik darabjába. A színháznak köszönhetően több előadásban és nívós helyeken is szerepelhettem, mint például a Szegedi Szabadtéri, vagy a Művészetek Palotája.

Egy szezont utaztam táncosként a Horse Evolution lovas show műsorral, amely betekintést engedett a cirkuszi turnék világába. Az Új Lovas Színház egyik alapítójaként koreográfiák készítésében is kipróbálhattam magam.

Tizenkilenc évesen kezdtem el táncot tanítani a Piruettnél, ahol már 10 éve tanítok kisebbeket-nagyobbakat. Tanításom során szeretném a diákjaimat arra ösztönözni, hogy minél tovább legyen az életük része a mozgás és a tánc.