Szilágyi Zsófia vagyok, a Piruett Tánc Stúdió balmazújvárosi és hajdúszoboszlói csoportjának tanára. 1998-ban születtem Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem hallgatója vagyok.
A tánccal hatéves koromban kerültem kapcsolatba először az iskolai tánccsoportban majd két év után Vollay Enikő tanítványa lettem.
A Piruett Tánc Stúdióba 2013 őszén kerültem, ahol már abban az évben a versenycsapat tagja lettem. Ettől kezdve rendszeresen részt vettem a magyarországi versenyeken formáció, kiscsoport és duó kategóriában. A hazai eredményeink alapján minden évben sikerült kijutnunk nemzetközi versenyekre is, melyeken rengeteg tapasztalatot sikerült szereznem. Több meghatározó élménnyel gazdagodtam a versenyzéssel eltöltött idő alatt. Az első ilyen élmény amikor 2014-ben a világbajnokságon kiscsoportban és duóban is második helyezést sikerült elérnünk. De ilyen például a 2015-ös barcelonai Európa-bajnokságon szerzett első helyünk is, ami amiatt különleges számomra, mert kis csapattal indultunk útnak viszont az előadás közben az egész sportcsarnok szurkolt nekünk. Itt éreztem azt, hogy a tánc igenis összeköti az embereket és nem számít ki honnan jött vagy melyik csapat tagja, csakis az a lényeg mit mutat a színpadon. Emellett nagyon fontos számomra az utolsó verseny évadomban 2017-ben, a hazai rendezésű világbajnokságon elért második helyezés.
Ezután egy sérülés miatt kénytelen voltam abbahagyni a versenyzést, viszont 2018 januárjában elkezdtem tanítani. Úgy érzem bármilyen korosztállyal megtalálom a közös hangot és jó hangulatban telnek az órák.
A tánc és a vezető edző Simonyi Kitty számomra rengeteg fontos dolgot tanított az évek során. Megtanultam kitartó lenni és türelmes, csapatban dolgozni, nőtt az önbizalmam és a felelősségtudatom. Úgy gondolom, hogy a gyerekek életében fontos a mozgás és a minőségi időtöltés, amely a Piruett csapataiban bárki számára elérhető.