címmel tudósított a HAON, versenyzőink törökbálinti szerepléséről.

Nyolc aranyat, három ezüstöt és két bronzérmet hoztak haza Törökbálintról.

A debreceni közönség a pandémia miatti hosszú szünet után legutóbb a virágkarnevál programforgatagában láthatta a debreceni táncosokat, ám vezetőjük, Simonyi Kitty újabb sikerekről számolt be a napokban a Naplónak. Mint elmondta, a nyár utolsó hétvégéjén Törökbálinton vettek részt az Unity For Passion Dance Fest országos táncversenyén, ahol a Piruett Tánc Stúdió tizenöt koreográfiával és negyvenkilenc táncossal indult dance show kategóriában. – Összesen tizenhárom dobogós helyezést szereztünk – kezdte beszámolóját Simonyi Kitty, majd kiemelte: az egyesület mini, youth, junior és felnőtt kategóriában versenyzett tizenhat másik tánciskola ellen.

A koreográfus értékelte is a megmérettetést: – A lányok megint hozták a formájukat; kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a színpadon, szinte verhetetlenek voltak.

Nyolc aranyat, három ezüstöt és két bronzérmet hoztak haza Debrecenbe.

Az egyesület vezetője azt is elárulta, hogy bár meglepetésként érte az elismerés, táncpedagógusi különdíjban és a legeredményesebb tánciskola díjban is részesült a versenynap végén.

A Piruett koreográfusa végezetül köszönetet mondott kollégáinak, Kiss Nikolettának, Madarász Andrásnak és Tőke Lászlónak az elért sikerekért.

/SzD/